Tegnap Dombéroztam

2026 július.  

4 napja tart már a Göcseji Dombérozó. Annyi program és annyiféle, hogy csak kapkodom a fejem. Alig tudok választani, annyi minden érdekességet kínálnak a „szegek”. Minden falu tele van ötletekkel, az elmúlt években sokan költöztek (vissza?) a Zalai Dombság csendjét, zöldjét, békéjét keresve.  Sokan próbálnak a természethez alkalmazkodva, előásva a hagyományok sokszor mélyen eltemetett tudását visszanyúlni a gyökerekhez, és a maguk által megtermelt alapanyagból élni, a feleslegből pedig terméket előállítani. Ehhez pedig a régi technikát ötvözik a mai technológiai tudással.

Tegnap az illóolaj előállítását ismertem meg. 3 szó összesen, de mennyi tapasztalás és hagyomány van mögöttük! Hiszen meg kell tudni különböztetni a gyógynövényt annak esetleg káros hatású, hasonló társától. Aztán azt is tudni kell, hogy melyik növény melyik részében található a keresett anyag (virága, levele, szára, gyökere?). Olyan helyet kell találni – ami ma már nem is olyan egyszerű -, ahol vegyszer és szennyezésmentes példányokat találunk. Végül pedig sok-sok növénykét kell ahhoz összegyűjteni, hogy viszonylag kis mennyiségű teának, olajnak, kenőcsnek való anyagot kapjunk. Büki Szilvinél a Boróka Vendégházban mindehhez bármikor sok segítséget kaphat az érdeklődő.

De számomra tegnap nem is ez volt a lényeg, hiszen kislány koromban még minden nyáron eltöltöttem pár hetet falun, mai napig van „hegyünk”, nem ismeretlen a pálinkafőzés folyamata, és néhány alap gyógynövényt is ismerek. De tegnap … tizen-pár ember leült egy ház mellett az árnyékba, és létrehozott valamit közösen. Mindenki – gyerekek és felnőttek – azonos buzgalommal fosztották a citromfű levelét a száráról, s rakták a lepárlóba. Közben persze a szánk is járt, jöttek a poénok, jókat nevettünk, jólesett a közös tevékenység. Aztán Szilvi ismertetőjét hallgattuk, de ez is inkább egy közös beszélgetés volt, hiszen mindenkinek volt vagy kérdése, vagy valamilyen tapasztalása a témát illetően. Közben pedig a lepárlóból elkezdett érkezni a citromfű-olaj illata, ami körüllengte a kis társaságot. Most is érzem a könnyed nyári illatot. Úgy elrepült két óra, hogy szinte észre sem vettük.

Hazafelé tartva azon gondolkodtam, hogy ez pont olyan volt, számomra, mint amikor felmenőim arról meséltek, régen hogyan gyűltek össze a tollat-fosztani, vagy kukoricát-morzsolni telente. Közben bizonyára ugyanígy beszélgettek, élvezték a közösséghez tartozás érzését. Az járt a fejemben, hogy jó volt ott lenni. Lecsendesültünk, kiléptünk a napi rutinból. Aztán az jutott eszembe, hogy Zalaegerszegen valószínűleg majdnem mindenkinek vannak/voltak rokonai a Göcsejben. Hiszen az 1950-es évek iparosodásának munkaerő-igényét nagyrészt az ottani falvakból bejáró, majd beköltöző emberek fedték le.

Nosza Nagymamák és Nagypapák! Itt a nyári szünet, jönnek az unokák … mutassák meg nekik ennek a lenyűgöző tájegységnek, a Göcsejnek a szépségeit, hadd lássák a mai gyerekek, hogy is volt az régen. Hiszen itt a Göcseji Dombérozó alatt meg lehet fogni az eszközöket, ki lehet próbálni, meg lehet tanulni a használatukat. Garantálom, a legjobb a nyári történetek, amiket szeptemberben az iskolában mesélni fognak, innen származnak majd.